Nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 8.00 – 16.00. HU-1115 Budapest, Halmi utca 61
  Elérhetőség: +36 1 248 0008

Az összes bejegyzés a kategóriában: Sikeres kezelések történetei

Visszakapja az életét

Burt tanulmányai pácienseinek egyike, Roxane Beygi, az egyik előadás-szekcióban beszélt a Vatikáni Felnőtt Őssejt Konferencián 2013-ban. Az esemény egyik videójában leírja a vizsgálat előtti életét.

Annak ellenére, hogy beteség-módosító terápián, DMT-n ment keresztül a vizsgálatot megelőzően, Beygi időközönként visszaesett és alig tudott járni. Gondjai voltak az írással, fogmosással, és még az olyan egyszerű feladatok végrehajtásával is, mint egy üvegpohárból való ivás.

“Amióta megvolt a transzplantációm, az életem teljesen megváltozott”

(tovább…)

Tovább

Wharton-kocsonya eredetű mezenchymális őssejtek intrakoronária infúziója akut miokardiális infarktusban: duplavak, randomizált, kontrollos vizsgálat

Hogyan is értelmezendő mindez?

A Wharton-kocsonya: mintegy támasztéka a köldökzsinórvér ereknek, gazdag ún. mezenchymális őssejtekben, melyekkel a vizsgálat zajlott.

A duplavak, randomizált, placebo kontrollos vizsgálat fogalma általános a magas presztizsű független klinikai tanulmányokban, ahol a cél a függetlenül és anonim módon megállapítható hatásosság, illetve a vizsgálatban felállított kiindulópont igazolása: pl. biztonság, stb.

A vizsgálat során a szívkoszorúrekbe adott infúziót, mely tartalmazta a Wharton-kocsonyából származó mesenchymális őssejteket (WJMSC) olyan infarktuson átesett betegek kapták egy bizonyos időablakon belül (ez az infarktus-terápiának is protokollja), akik egy bizonyos EKG képpel rendelkeztek (ST-elevációval járó akut miokardiális infarktus) (tovább…)

Tovább

Ekcéma és rheumatoid arthritis kezelése köldökzsinórvér használatával

A tudósok lehet, hogy megtalálták a módját annak, hogy a köldökzsinórvér használatával az ekcéma és a rheumatoid arthritis kezelhetővé váljon. Egy kutatási projekt azt az utat kereste, hogy a Graft versus Host betegség (GvHD) kezelhető legyen ahol az illető új immunrendszere megtámadja a saját testét az őssejt transzplantációt követően.

A kutatók rábukkantak az ekcéma és a reumathoid arthritis potenciális kezelésére, mert mindhárom állapot összefügg a gyulladással és a szokatlan immunrendszer válasszal. (tovább…)

Tovább

A 11 év(r)e lefagyasztott köldökzsinórvér minta életet ment

(ECNS) – 11 évnyi fagyasztva tárolást követően, a köldökzsinórvér készlet megmentette a nő életét.

A vért 2004. májusában adományozták Chengdu-ban, Kína Sichuan tartományának fővárosában. Miután 11 évet mínusz 196 celsius fok hőmérsékleten tárolták, a vér újraélesztett egy női pácienst, akit “Chen Ling”- álnévről ismertek. (tovább…)

Tovább

Az orvostudományban új éra kezdődött, egy genetikai rendellenességgel született gyermek gyógyulásával

Az üttörő terápia, mely több százezer, öröklött betegségben szenvedő ember számára kínál reményt

A brit orvosok egy halálos, öröklött rendellenességgel bíró fiatal esetében alkalmazták az úttörőnek mondható őssejt terápiát, amely a genetikai terápiák új hajnalának hírnöke.

A legsúlyosabb formájú ritka vérképzőszervi betegség, a Wiskott-Aldrich szindrómával bíró beteg immár 4 éve mentes a betegségtől. (tovább…)

Tovább

A Cord Blood Center Group egy újabb graftot (60.) adott ki transzplantációhoz

A Cord Blood Center Group egy újabb transzplantátumot adott ki egyik ügyfele számára.

Ez a  60. kiadott graft a Cord Blood Center Group által és a második kiadott graft ebben az évben Romániában. Ez ismételten bizonyítja a Cord Blood Center Group szolgáltatásainak életképességét és hasznosságát.

Első alkalommal fordult elő, hogy egy 9 hónapos kislány kezelésére használtak fel köldökzsinórvér transzplantátumot. Ő a második olyan beteg, aki ilyen fiatal korban hemopoetikus (vérképző) őssejt-transzplantátumot kapott a bukaresti Clinical Institute Fundeniben. (tovább…)

Tovább

Léna őssejt kezelése a gyógyulás reményében

Nem mindennapi esetről számolhatunk be az őssejt kezelés történetében:
2013 decemberében egy magyar kislánynak, Lénának segíthettünk abban, hogy megkapja saját köldökzsinórvéréből levett őssejtjeit a gyógyulás reményében.
Ezt Léna azért kaphatta meg, mert:

  • Szülei gondoskodtak a kezeléshez szükséges őssejtek levételéről és tárolásáról
  • A Segítő Kéz Program szakmailag támogatta, illetve fedezte a kiutazás és a kezelés költségeit

(tovább…)

Tovább

Mesterséges bőrt hoztak létre a köldökzsinórvér őssejtjeiből

A Granadai Egyetem új tudományos áttörésének köszönhetően mesterséges bőr alkalmazásával azonnali segítséget nyújthatnak a súlyos égési sérülteknek, ugyanis az így készített bőr szövetbankban fagyasztva tárolható és szükség esetén rendelkezésre bocsátható.

A súlyos égési sérülést szenvedett páciensek legfőbb problémája, hogy a jelenlegi protokollok alkalmazásával hetekig várniuk kell, amíg egészséges bőrfelületük sejtjeiből új bőrt növesztenek számukra.

A Granadai Egyetem Hisztológia intézetének kutatóinak sikerült a köldökzsinórvér őssejtjeiből mesterséges bőrt képezni. (tovább…)

Tovább

Agytumoros kislányt kezeltek köldökzsinórvér őssejtekkel

Egy négy éves kislány volt az első Spanyolországban, aki felépült agydaganatos megbetegedéséből, miután sikeresen kezelték saját köldökzsinórvérének őssejtjeivel.

Alba egészségesen jött a világra 2007-ben, ám két éves korában az agydaganat egy ritka típusával diagnosztizálták. A tumor nagy részét eltávolították, majd kemoterápiás kezeléssel próbálták megszüntetni annak bennmaradt részét. Alba keringési rendszerét a kemo végleg tönkretette, ezért köldökzsinórvér-transzplantációra volt szüksége. A beavatkozást 2009-ben  Dr. Luis Madero, a madridi Nino Jesus Kórház Onkológiai és Hemtológiai Intézetének orvosa végezte el. (tovább…)

Tovább

Adj kétszer életet – nemzetközi köldökzsinórvér szimpózium

Idén nyáron rendezték meg 11. alkalommal az Éves Nemzetközi Köldökzsinórvér Szimpóziumot, melynek szlogenje az „Adj kétszer életet“ volt és amely nagynevű kutatókat és orvosokat hozott össze.

A köldökzsinórvér nemzetközi közösségének e FALGSHIP eseményét a Köldökzsinórvér Fórum magánalapítvány rendezte meg, melynek fő tevékenységi köre a transzplantációs orvosok és kapcsolódó egészségügyi szakemberek tudatosságnövelése a köldökzsinórvér-transzplantáció hatékonyságával és klinikai alkalmazási lehetőségeivel kapcsolatosan.  A három napos tudományos program célja a legfontosabb klinikai kísérletek bemutatása és a kollaboráció ösztönzése volt a köldökzsinórvér bankok vezetői és az őssejt-transzplantációt végző szakemberek között. (tovább…)

Tovább

A hematopoetikus őssejt-transzplantáció európai trendje és számai

A hematopoetikus őssejt-transzplantáció bevett terápiás eljárás a különböző hematológiai megbetegedések és zavarok esetén, (mint például a leukémia, thalasszémia, sarlósejtes vérszegénység stb.), illetve a csontvelő működésképtelensége, örökölt anyagcsere-zavarok és genetikai betegségek kezelésében. A transzplantációs központok évente jelentést készítenek a Csontvelő Transzplantáció Európai Csoportja (EBMT) számára a hematopoetikus őssejt-transzplantációk aktuális helyzetéről. Az EBMT feldolgozza ezeket a jelentéseket, majd egy speciális összesített jelentésen keresztül tájékoztatja a szakembereket és az értő nyilvánosságot e terület helyzetéről. Ezen felül, a hematopoetikus őssejt-transzplantáció európai helyzetével kapcsolatos éves felmérés  nemcsak az aktuális trendekről nyújt információt, hanem feltérképezi a technológia lehetséges változásait is. (tovább…)

Tovább

Vérlemezke gél köldökzsinórvérből: a szövetregeneráció új eszköze

A köldökzsinórvér alternatív őssejtforrásként szolgál a hematológiai megbetegedésekben szenvedő páciensek kezelésénél.

A legújabb kutatások szerint a növekedési faktorok fontos szerepet játszanak a regenerációs medicinában. A vérlemezkék vagy thrombociták a növekedési faktorok “gyógyszertáraként” működnek, ugyanis a vérlemezke-granulumokból a thrombocita-aktiváció során ezek a faktorok felszabadulnak. Így, a perifériás vérből nyert ún. vérlemezke gélt a szövetek gyorsabb gyógyulásának elősegítésére használják orthopéd- és szájsebészeti, valamint dermatológiai sebészeti beavatkozásoknál. (tovább…)

Tovább

Őssejtterápia a szívelégtelenség kezelésében

Ahogyan korábbi híreinkben már említettük, a mezenchymális őssejt-terápia alkalmazása a kardiológiai zavarok kezelésére egy izgalmas és aktívan kutatott terület. A kardiovaszkuláris megbetegedések végső közös pontja, a szívelégtelenség.

Ezidáig, olyan klinikai kísérleteket végeztek, amelyben csontvelőből származó mezenchymális őssejtekkel kezelték  az infarktus utáni miokardiumot. Ugyanakkor, az előrehaladott szívelégtelenség különböző regenerációs kezelési stratégiát igényel.

Egy napjainkban lezajlott, több központú klinikai kísérletben kardiopoetikus őssejtek alkalmasságát vizsgálták az iszkémiás eredetű szívelégtelenség kezelésében. A szóban forgó őssejteket a csontvelő mezenchymális őssejtjeiből izolálták és egy speciális inkubációs módszerrel alakították őket a szívre jellemző sejtekké, amelyeket aztán a sérülés területére injektáltak. (tovább…)

Tovább