Nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 8.00 – 16.00. HU-1115 Budapest, Halmi utca 61
  Elérhetőség: +36 1 248 0008

Letti gyógyulásának követése – avagy a csoda bennünk van!

Kis ügyfelünkön, Lettin 2017. októberében végezték el Magyarországon az első sikeres autológ (saját) őssejt transzplantációt Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban.

1 év távlatából kíváncsiak voltunk, hogyan alakult a kislány sorsa, sikerült-e legyőznie szervezetének a súlyos betegséget, milyen hatással volt az őssejt terápia az állapotára.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2017. tavaszán derült ki, hogy a kicsi lánynál rosszindulatú daganatos tumort találtak a veséjében, majd később már a gerincében is. Eleinte I-es stádiumú Wilms-tumort diagnosztizáltak nála, ami az egyik leggyakoribb gyermekurológiai daganat, ám a csontvelő biopsziát követően a végső diagnózis IV-es stádiumú Neuroblastoma lett, ami egy agresszív rosszindulatú daganat.

Az akkor 2 éves gyermek kezelését a miskolci kórház Gyermek Onkohematológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztályán végezték el a nemzetközileg elfogadott protokoll alapján. E szerint a kislány kemoterápiát kapott, majd 2017 őszén megműtötték és eltávolították a tumort. A nagyobb dózisú kemoterápiás kezelésnek köszönhetően viszonylag rövid idő alatt lényegesen erősebb terápiás hatást értek el az orvosok, aminek következtében kialakuló legsúlyosabb mellékhatásokat a kislány köldökzsinórjából a születésekor levett és tárolt őssejtek visszaadásával küszöbölték ki. A standard kezelési protokoll szerint ugyanis autológ őssejttranszplantáció következett, melyet köldökzsinórvérből származó őssejtekkel végeztek el 2017. Október 24-én. 2 héttel később megtörtént az őssejtek megtapadása, a saját vérképzés beindulása.

Az azóta eltelt 1 év során Letti már egyre inkább olyanná vált ismét, mint egy átlagos kisgyerek, vidáman és “rosszalkodva” éli napjait szerető családja körében.

A köldökzsinórvérből származó őssejtek transzplantációját követő szigorú szabályokkal övezett nehezebb időszakon már szerencsére túl vannak. Nem kell már maszkot hordania Lettinek és újra mehet emberek közé, habár óvodába sajnos még mindig nem. A betegségektől ennek ellenére óvni kell őt.

 “Úgy tapasztaljuk egészen jó, erős kis immunrendszere épült vissza, az utóbbi időben kifejezetten jó véreredményeket kapunk és amióta hazajöttünk a kórházból, gyakorlatilag semmilyen betegséget nem kapott el, még akkor sem, ha a testvére vagy én voltam beteg. A haja viszont csak lassan kezd el kinőni” – tájékoztatott minket az édesapa.

A betegséget teljes mértékben sajnos még nem sikerült lezárnia a családnak annak ellenére sem, hogy túl vannak a sugárterápián és a biológiai terápián is, és folyamatosan járnak vissza kontrollokra. Az eredmények szerencsére egyre biztatóbbak.

“A legutóbbi MR eredmény végre először teljesen negatív lett, azonban előtte a MIBG vizsgálat során sajnos még mindig találtak neuroblastomas sejteket. Várhatóan ennek eredményeképpen megismétlik újra ezt a vizsgálatot is és bízunk benne, hogy már ott sem látnak semmit. Mindent összefoglalva mostanában már kezdenek olyan átlagos napjaink lenni, mint minden normális családnak, ami nagyon jó, de sajnos még hátra nem dőlhetünk…” – mondja Letti édesapja.

Jelenleg a kislány kezelőorvosa azon dolgozik, hogy Letti immunterápiájának engedélyeztetésével végre lezárulhasson életük legnehezebb korszaka, és elkerüljék a betegség kiújulását.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük