Nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 8.00 – 16.00. HU-1115 Budapest, Halmi utca 61
  Elérhetőség: +36 1 248 0008

Léna őssejt kezelése a gyógyulás reményében

Nem mindennapi esetről számolhatunk be az őssejt kezelés történetében:
2013 decemberében egy magyar kislánynak, Lénának segíthettünk abban, hogy megkapja saját köldökzsinórvéréből levett őssejtjeit a gyógyulás reményében.
Ezt Léna azért kaphatta meg, mert:

  • Szülei gondoskodtak a kezeléshez szükséges őssejtek levételéről és tárolásáról
  • A Segítő Kéz Program szakmailag támogatta, illetve fedezte a kiutazás és a kezelés költségeit


Léna és ikertestvére 2011-ben született császármetszéssel. Az ikrek 4–5 hónaposak voltak, amikor a szülők észrevették, hogy Léna bal karja és lába befeszült, amit azóta is nehezen irányít. Léna szülei a tünetek láttán azonnal gyógytornászukhoz fordultak, de sajnos a különböző mozgásterápiák nem hozták meg a várt, gyors hatást, így az egyik terapeuta javaslatára neurológushoz fordultak, aki hamarosanmegállapította a diagnózist: az agyi bénulást. Az orvosok szerint a terhesség alatt vagy a szülés közben fellépő oxigénhiány, esetleg agyvérzés okozhatta az agyi bénulást, ami Lénánál baloldali végtagbénulást eredményezett. A diagnózis óta Lénát különböző korai fejlesztési módszerekkel, gyógytornával, játékos módon fejlesztik a szakemberek. Most azonban egy újabb lehetőség nyílt meg a kislány fejlődése előtt! A szülők ugyanis az ikrek születésekor fontosnak tartották, hogyeltárolják a kicsik köldökzsinórvérét, így Léna megkapta saját őssejtjeit, amihez a Cord Blood Center úgynevezett „Segítő KézProgramján” keresztül szakmai és segítséget nyújtott és fedezte a kiutazás és kezelés költségeit.

A kislány szüleivel és a Cord Blood Center munkatársával 2013 decemberében tért haza Amerikából, ahol a világ egyik legjobb intézménye, a Duke Egyetemi Kórház szakemberei először megvizsgálták, majd ezután megkapta saját őssejtjeit. Ezek a speciális sejtek osztódással, önmaguk megújításával átalakulnak más, egyedi funkciót betöltő sejtekké, így pótolják akár az elpusztult sejteket, szöveteket is, ettől a folyamattól remélhetünk később javulást Léna mozgásában is 3–6 hónap múlva.

Dr. Joanne Kurzberg, a vérképző őssejtek átültetésével foglalkozó gyermek transzplantációs osztály vezetője az alábbiakat mondta el Léna kezeléséről:

„Infúziót adtunk Lénának, így a sejtek  a testén keresztül az agyába kerültek. Amikor a sejtek bekerülnek a szervezetbe, hormonokat hoznak létre, amelyek az agyfunkciók helyreállításának, felfrissítésének céljából jeleket közvetítenek az agysejtekbe. Ez nem egy gyors folyamat, a transzplantációt követően 3-6 hónap után várható javulás Léna állapotában.”

A köldökzsinórvérben lévő őssejtek születésünk után az életben már soha többé nem érhetők el hasonló összetételben. Tudjon meg többet az őssejt tárolásról és kezelésről, és biztosítsa születendő gyermekének ezt az egyedülálló lehetőséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük