Nyitvatartási idő : hétfőtől péntekig 8.00 – 16.00. HU-1115 Budapest, Halmi utca 61
  Elérhetőség : +36 1 248 0008

Új remény a vérrákra – a köldökzsinórból!

Jessie Quinn – a képen lányával, Luna Williams-szel – már 5 éve ’rák-mentes’ köszönhetően egy őssejt transzplantációnak, mely során egy újszülött köldökzsinórjából származó őssejteit kapta meg. (Jessie Quinn jóvoltából)

A sacramento-i Jessie Quinn 36 éves volt, amikor étvágytalanná vált, elkezdett fogyni, szemproblémákra lett figyelmes, majd végül a medencéjében érzett erős fájdalom miatt került be a sürgősségire 2010-ben.

A vizsgálatok hamar kimutatták, hogy akut mieloid leukémiában szenved – ami a vérrák egy gyorsan terjedő típusa – az orvosok pedig azt mondták neki, hogy a kemoterápia valószínűleg nem lesz elegendő, csontvelő transzplantációra lesz szüksége.

Quinn, aki tudományos háttérrel rendelkezik, tudta, hogy nem lesz könnyű egy megfelelő donort találni. Az egyetemen már adományozott csontvelőt a csontvelő nyilvántartásnak, mivel azt tanulta, hogy az olyan vegyes származású embereknek, mint ő, sokkal nehezebb donort találniuk, mint másoknak.

Valójában, amikor ő és az orvosai elkezdték a nyilvántartást átnézni, hogy megfelelő donort találjanak mindösszesen egy név jött ki: az övé.

„ Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek,” mondja Quinn.

Miközben 5 hónapon keresztül sikertelenül keresték a donort, Quinn 4 kemoterápiás kezelés sorozaton esett át, hogy sakkban tartsák a leukémiát. Ami végül megmentette őt egy kísérleti kezelés volt, mely során egy újszülött köldökzsinórvéréből származó őssejtjeit használták fel, aszerint a megközelítés szerint, hogy ez anélkül is használható, hogy a vércsoportok teljes egyezőséget mutatnának.

Ez a terápia és a másik – haploidentikus transzplantáció, mely során a beteggel csupán félig-egyező csontvelő sejteket alkalmaznak – forradalmasították a vérrák kezelését az elmúlt néhány évben. Minden biológiai gyermek félig egyező a szüleivel és fordítva.

„Sok beteg, aki korábban meghalt volna megfelelő donor hiányában, most felgyógyulhat rosszindulatú betegségéből,” mondja Richard Jones, a Johns Hopkins Kimmel Rákkutató Központ csontvelő transzplantációs programjának igazgatója.

Colleen Delaney a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központból, aki részt vett a köldökzsinórvér technika kifejlesztésében.

Veszélyes folyamat

A csontvelő transzplantáció, mely során donortól származó egészséges vérsejteket ültetnek be, a kemoterápiás és a sugárkezelések után történik, melyek megállítják a rákos vérsejtek burjánzását, de közben elpusztítják az immunrendszert is.

A transzplantációhoz a vérből illetve a csontvelőből is nyerhetünk sejteket, melyek képesek vérsejteket képezni. Az eljárást általában nagy dózisú kemoterápia és sugárkezelés előzi meg, mely eltörli a beteg hibás vérsejtjeit, amelyeket donortól származó egészséges sejtekkel helyettesítenek.

Az eljárás azért veszélyes, mert a beteg hónapokig akár életveszélyes fertőzéseknek lesz kitéve, ameddig az újjáépített immunrendszere el nem kezd dolgozni.

A múltban, a beteg szervezete gyakran kilökte a transzplantátumot, mint idegen anyagot, de ha nagy volt az egyezőség az általában teljes felépüléshez vezetett. A köldökzsinórvér őssejtek azonban valahogy olyanok, mint az üres lap, mivel még nem voltak kitéve külső behatásoknak – pl. baktériumok, vírusok – így könnyebben befogadja őket a szervezet, még akkor is, ha nem tökéletes az egyezőség.

Amikor Quinn orvosai nem találtak megfelelő donort a donor nyilvántartásban, ő egy klinikai kísérletben vett részt, mely során köldökzsinórvérből származó sejteket szaporítottak fel laboratóriumi körülmények között, majd ezeket ültették be a beteg szervezetébe.

Mivel az egyes köldökzsinórokban kevés őssejt található, az ilyen transzplantáció több időt vesz igénybe, mint a hagyományos transzplantációk, így a betegeknél gyakrabban alakulhatnak ki súlyos fertőzések. Ha pedig több köldökzsinórból származó őssejtet alkalmaznak, nő az immunológiai problémák kialakulásának veszélye.

Ez a kifejlesztett köldökvér technika egy ’hatalmas hazafutás’ a betegeknek, mondta Colleen Delaney a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársa, aki segített létrehozni azt.

„Senkinek nem sikerült őssejteket levenni, szaporítani őket, majd visszajuttatni adott emberbe” mondta. A fejlesztés különösen értékes a kiskorúak illetve a vegyes származású emberek számára, akiknek az esélye, hogy megfelelő donort találjanak, közelít a nullához.

„Ez az, ahol a köldökzsinórvér egy csodálatos és gyönyörű forrássá válik” mondta Delaney. „A betegek 99 %-ának tudunk köldökzsinórvér donort találni, akik egyébként nem találnának.”

Quinn 30 napig volt kórházban, azt mondja a felépülés nehéz volt, de viszonylag eseménytelen. A z első évben folyamatosan fáradtsággal küzdött. Kialakult nála a graft-versus-host betegség is, ami kiütéseket okozott, ha a bőrét napfény érte. Viszont 5 éve rák-mentes!

Emlékszik arra, hogy milyen volt, amikor megtudta, hogy leukémiája van és hamarosan meghalhat.

„Még mindig hihetetlen – elmentem Costa Rica-ba – hogy képes vagyok utazni, elmenni egy hátizsákkal és kajakozni,” mondja Quinn. „Annyira biztos voltam benne, hogy már soha nem fogok ilyen dolgokat csinálni. Ez egy leírhatatlan érzés.”

Egy haploidentikus (félig-egyező) transzplantációban, ahelyett, hogy lerombolnák a beteg immunrendszerét, az orvosok csak annyi gyógyszert használnak, hogy elnyomják azt. Ez csökkenti a szervkárosodás kockázatát, illetve a beültetett csontvelő kilökődését.

„Most mindenkinek van donorja!”

 „A szülők mindig haloidentikusak. A gyerekek mindig haploidentikusak.” mondja Jones. „ A testvéreknek és a másodfokú rokonoknak (unokák, unokatestvérek) 50 % esélyük van a félig-egyezőségre… Most mindenkinek van donorja és ez hatalmas előrelépés!)”

Jones szerint az orvosok és a betegek még nincsenek tisztában azzal, hogy létezik más lehetőség is, mint a hagyományos csontvelő transzplantáció.

„Annak ellenére, hogy a legújabb adatok szerint a félig-egyező és a köldökzsinórvér transzplantáció egyenértékű a hagyományos transzplantációval, néhány onkológus és transzplantológus még mindig nem tekinti ezt az új típusú eljárást standard gyakorlatnak,” mondja Jones. „Még mindig rengeteg beteg vár transzplantációra a megfelelő donor hiányában, és ez elfogadhatatlan 2016-ban.”

Jones becslései szerint kb. 7.500 transzplantációt végeztek donor őssejtekkel 2014-ben – elsősorban leukémiára és limfómára, de nem rosszindulatú vérképzőszervi betegségekre is, mint a sarlósejtes és az aplasztikus anémia – de ez akár évente 15.000-nél is több lehetne, ha több orvos választaná az elérhető új módszert.

Gregg Gordonnál 44 évesen alakult ki a leukémia 2011-ben. Észrevett 2 dudort a sípcsontja alatt és szokatlanul fáradékonynak érezte magát. Elment a belgyógyászához, aki vért vett tőle, Gordon pedig 24 órán belül kórházba került és kemoterápiát kapott.

Felesége, Caryn emlékszik milyen keveset tudtak a betegségéről – akut mieloid leukémia – amikor az orvosok megbeszélték velük a kezelés menetét.

„Tudtuk, hogy egy nagyon hosszú út vár ránk, hogy legyőzzük ezt a betegséget,” mondja Caryn Gordon. „Úgy döntött arra kell összpontosítania, hogy meggyógyuljon és azt mondta ’Tedd, amit tenned kell velem, mert szeretnék a folyosón sétálni a lányaimmal’ (akik akkor 12 és 16 évesek voltak).”

A hematológusa azt tanácsolta, hogy menjenek el a Hutchinson-ba, ami már országos hírnévvel bír, mint csontvelő transzplantációs központ, de hamar kiderült, hogy nincs megfelelő donor.

„Azt gondoltuk találunk donort. Rendkívül megdöbbentő volt számunkra, hogy ez lehetetlen,” mondja Caryn.

A ’Be the Match’ szerint, ami nemzetközi donor programként működik, annak a valószínűsége, hogy a beteg megfelelő donort talál a jegyzékükben, az etnikai hovatartozástól függően 66-97 %.

De Gregg Gordon részt tudott venni Delaney klinikai kísérletében, mely során – Quinn-hez hasonlóan – laboratóriumban szaporított köldökzsinórvért kapott az intenzív kemoterápia és sugárkezelés után.  Ő is 5 éve lesz rák-mentes szeptemberben.

De nem mindenki ilyen szerencsés. Quinn, Gordon és másik 11 résztvevő Delaney klinikai kísérletéből, életben van és javult az állapota az elmúlt 5 évben, mondja a kutató, de 2 beteg elhalálozott, amikor kiújult a betegsége.

Folyamatban van egy nagyobb klinikai kísérlet is melyben laboratóriumi körülmények között felszaporított köldökzsinórvért alkalmaznak.

 Továbbiak: https://www.washingtonpost.com/national/health-science/he-beat-leukemia-but-then-mysteriously-things-got-really-bad/2016/06/06/1178d9f0-0564-11e6-a12f-ea5aed7958dc_story.html

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük