Egy szklerózis multiplexben szenvedő fiatal anyuka ma elmesélte, hogy miként fektetett be az életmentésébe, eltárolva a kislánya köldökzsinórvérét abban a reményben, hogy azt a gyógyítására használják fel és amellyel megvédheti a fiait ettől az állapottól.
Georgia Woods (26) vélhetően az első, aki azért őrizteti meg a szüléskori vérét, mert megvárja a gyógymódot a szklerózis multiplex (SM)-re, mintegy “biztosítási kötvényként” a gyermeke rokkantságához vezető állapotával ellenben.
Két éve a hotel menedzserét Croydonból SM-mel diagnosztizálták az esküvője előtt egy héttel. Ma már regisztrált vak azután, hogy az a látóidegeit károsította.
Ő és a férje, Dean körülbelül 2.000 angol fontot költöttek az –őssejtekben gazdag – köldökzsinórvér és szövet tárolásra, a február 1-én Tootingban, a Szent György Kórházban született második fiuk Alfie születése után. Bátyjuk Harley 4 éves.
Mrs Woods azt mondta a Standarnak: “Senki sem tudja igazán, hogy mit tudnak [az őssejtek] a SM-el tenni. Talán a jövőben valami előkerülhet és képes leszek meggyógyulni. Ez egy kis reményt ad az embernek. A remény nagyszerű dolog – ezért kel fel az ember az ágyból.”
A pár a köldökzsinórvért 25 éve tárolja a Cells4Life-nál, az Egyesült Királyság legnagyobb őssejtbankjánál. Őt a vérvételi nővérke a szomszédos szobában várta, aki Alfie születését követően a vért a placentából és a köldökzsinórból egy tűvel lecsapolta. 2014-ben, a Cells4Life az Egyesült Királyság első bankjává vált, amely a páciensek kezeléséhez a köldökzsinór szövetet is eltárolta.
A szklerózis multiplex (SM) nem számít örökletes megbetegedésnek, de genetikai faktorokhoz kapcsolódik, ami azt jelenti, hogy enyhén magasabb a kockázat ott, ahol a neurológiai állapot más családtagoknál is fennáll. Az Egyesült Királyságban körülbelül 100.000 embernek van SM-e, a legtöbbjüket a húszas, harmincas éveikben diagnosztizálták.
Az őssejteket a csontvelő termeli és a vérsejtek különböző típusaivá képesek átalakulni. A múlt hónapban Sheffield-ben az orvosok rájöttek arra, hogy néhány SM-es páciens újra képes volt járni, miután őssejt-transzplantációt kapott.
Mrs Woods azt mondta, hogy az eltárolt őssejtek elűzik a szükségességét az egyező donor keresésének akkor is, ha a fiai megbetegszenek.
“Reméljük, hogy sohasem lesz rá szükségünk, hogy használjuk”-mondta. “Ez csak úgy ott van, mintegy életmentőként a jövőre.” Wayne Channon, a Cells4Life elnöke azt mondta: “Az őssejtek olyannyira hatékonyak, hogy képesek a test majdnem bármilyen sejtjét helyreállítani.”